Connect with us

Rendkívüli: Előre megtervezett lehetett Havas lejáratása

Rendkívüli

Rendkívüli: Előre megtervezett lehetett Havas lejáratása

Rendkívüli: Előre megtervezett lehetett Havas lejáratása

Baukó Éva a hét elején borult ki hivatalos Facebook oldalán. Kijelentette: Havas Henrik évekkel korábban zaklatta őt.

A Havas-ügyként aposztrofált botrány hatalmas port kavart, különösen azután, hogy Baukó Éva az Index újságírójának nevesítette is a tanár urat, akiről korábban említett posztjában még név nélkül számolt be. A Friss24 újságírójának azonban már a megjelenés előtt tudomása volt a teljes történetről, ugyanis Baukó Éva egyik legközelebbi barátja, Nagy Alekosz minden birtokában lévő információt megosztott már a bejelentés előtti szombat éjszakán riporterünkkel, aki jegyezte a teljes történetet és már másnap a Baukó féle nyilatkozat előtt írásban továbbította a részleteket néhány kollégája felé. Alekosz és munkatársunk sokáig töprengtek azon, hogy nyilvánosságra hozzák-e az információt, hiszen attól tartottak, hogy könnyen föltételezheti bárki, a politikai állásfoglalást, amiről természetesen szó sincs. Sem Alekosz, sem lapunk részéről. Íme az információk, amiket Alekosz kollégánkkal közölt:

  • Alekosz már szombat este azt közölte, hogy Baukónak szexuális zaklatással kell megvádolnia Havast.
  • Baukó Évával előre rögzítették a Tények Extra adását, melyben a még meg sem jelent kiborulását részletezi a zaklatás kapcsán.
  • Előre megkomponált sorrendet állítottak fel Baukó Éva számára.
  • Éva kétségbe van esve, nem tudja mit tegyen. 

Alekosz a botrány kirobbanása után egy videót juttatott el részünkre, melyben saját maga mondja el mindazt amit az üggyel kapcsolatban nyilatkozni kíván. (A videó közzétételére most kaptunk engedélyt.)

Alekosznak feltettük a konkrét kérdést, hogy tudomása szerint ki és mennyit fizetett Baukó Évának, melyre Nagy Alekosz nem kívánt válaszolni. Ahogyan fogalmazott: “ha erre vonatkozólag információkat biztosítanék, akkor azzal már konkrétan megvádolnék bizonyos személyt, vagy személyeket. A cél pedig nem ez. A cél az, hogy megpróbáljam megóvni Baukó Évát attól, amibe a TV2 tudomásom szerint kényszerítette, illetve az, hogy felhívjam a figyelmet a TV2 házon belüli piszkos módszereire. Nincs ebben sem több, sem kevesebb”

Alekosz a cikk megjelenése előtt külön kérte, hogy dokumentáljuk miszerint semmilyen anyagi juttatást nem kért és nem is kapott az információkért, illetve az üggyel kapcsolatban semmilyen politikai kötődésről nem tud és ilyet nem is föltételez. 

Comments

comments

Szólj hozzá!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

To Top

Hey there!

Forgot password?

Forgot your password?

Enter your account data and we will send you a link to reset your password.

Your password reset link appears to be invalid or expired.

Close
of

    Processing files…