Connect with us

Szilasi: egy igazi harcos története

itthon

Szilasi: egy igazi harcos története

Szilasi: egy igazi harcos története

Szilasi Soma (22) szívbetegen született, lyukas szívvel. Ettől független a fiatal srácot már egészen korán vonzotta a sport, és eleinte atlétikázott, később pedig áttért az MMA-ra és a karatéra, illetve az ökölvívásra.

2018 januárjában viszont úgy döntött profi karrierbe kezd, amit 8 hónap folyamatos vizsgálat előzött meg, mire hivatalosan is megkapta az engedélyt. A sportorvos azonban megkereste Soma édesapját és arra kérte beszélje le fiát a versenyszerű küzdősportról, hiszen az életével játszik.

Ekkor egy drámai pillanat következett a fiatal harcos életében. Édesapja levelet írt neki, amiben őszinte szavakkal közölte fiával, hogy élve többet ér neki, mint holtan. Soma innentől kezdve felhagyott a versenyzéssel.

Elérkezett az idő, hogy új terepet válasszon a harcnak. Ekkor jött a hip-hop!

Korábban is jelent már meg egy közreműködése a Gotti nevű rapperel, akivel közösen készítették el egykori bevonuló zenéjét. Soma azonban most saját slágerrel jelentkezik.

A bemutatkozó szerzemény a Madárles címet kapta, és előreláthatóan február 8.-án jelenik meg, Dose közreműködésével. A fiókban pedig további dalok sorakoznak, szóval Soma számára egy percre sincs pihenő. A harc folytatódik.

Comments

comments

Szólj hozzá!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

To Top

Hey there!

Forgot password?

Forgot your password?

Enter your account data and we will send you a link to reset your password.

Your password reset link appears to be invalid or expired.

Close
of

    Processing files…