Connect with us

Schmuck Andor nem indul a főpolgármester-jelölti előválasztáson

politika

Schmuck Andor nem indul a főpolgármester-jelölti előválasztáson

Schmuck Andor nem indul a főpolgármester-jelölti előválasztáson

Schmuck Andor mégsem indul a főpolgármester-jelölti előválasztáson.

 

A Tisztelet Társaságának elnöke ezt azzal indokolta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, hogy Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd) és Kálmán Olga (független, a Demokratikus Koalíció támogatásával) egyaránt jelezte, hogy megválasztása esetén megmarad a szépkorúak utazási kedvezménye a fővárosban.

Schmuck Andor megköszönte, hogy 2428-an támogatták aláírásukkal abban, hogy elinduljon az ellenzéki előválasztáson. Egyúttal emlékeztetett: korábban azt ígérte, ha a többi jelölt is kiáll ennek a “megszerzett jognak” a megtartása mellett, akkor ő nem vesz részt az előválasztáson.

Ennek bizonyítékaként Karácsony Gergely választási szórólapjáról és Kálmán Olga szavaiból is idézett a mintegy hetven, túlnyomórészt idős szimpatizánsa körében tartott eseményen.

A Momentumról szólva úgy fogalmazott: a párt “olyan fiatal, hogy nem is értik, miről van szó” (.), “majd megtanulják, hogy fontos az időseknek az utazás és az utazási kedvezmény”.

“Mostantól az előválasztás arról szól, hogy egy Deák Ferencet vagy egy Zrínyi Ilonát fogunk választani” – hangoztatta Karácsony Gergelyre és Kálmán Olgára utalva Schmuck Andor.

A Tisztelet Társaságának elnöke azt is bejelentette, hogy elindul az októberi helyhatósági választáson a főváros V. kerületének polgármesteri székéért. Programját ismertetetve azt mondta, megválasztása esetén az önkormányzat minden “teraszengedélyből”, ingatlanhasznosításból, bérbeadásból és parkolásból származó bevételének felét “visszaosztja” a társasházaknak.

Schmuck Andor közölte azt is, hogy a következő napokban mind a 2428 aláírónak “apró figyelmességgel”,majd az idősek világnapjához közeledve, szeptember végén pedig egy “elegáns, szép, igazi nagy bulival” köszöni meg a támogatást.

Leave your vote

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Comments

comments

Continue Reading
Talán ez is tetszeni fog...
Szólj hozzá!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

To Top

Hey there!

Forgot password?

Forgot your password?

Enter your account data and we will send you a link to reset your password.

Your password reset link appears to be invalid or expired.

Close
of

    Processing files…